Zárszerviz

budapesti-zarszervizBudapesti zárszerviz cégünk hétköznap 8 és 20 óra között áll ügyfeleink rendelkezésére. Bármilyen zárral, bejárati ajtóval kapcsolatos zárszerviz szolgáltatást vállalunk.

Legyen szó, akár biztonsági ajtóról, műanyag ajtóról, lemez ajtóról, kínai ajtóról vagy régi típusú, panel bejárati- vagy bérház ajtóról, cégünk szakemberei készségesen segítenek a hiba elhárításában.

Zárszerviz szolgáltatás keretében beszélhetünk zárcseréről, zárszerelésről, ajtónyitásról, zárnyitásról, másodzárak felszereléséről vagy cseréjéről. Mi a zárakban otthon vagyunk, ehhez értünk.

keruleti-zarszervizA megrendelt zárszerviz munkákat fix és előre egyeztetett áron vállaljuk, amelyet minden esetben már a telefonos egyeztetés során közlünk. Nálunk Önt semmilyen meglepetés nem érheti, semmilyen rejtett költség a munkát nem terheli! Munkadíjunk ára nem függ napszaktól, sem kerülettől, így kedd délután ugyanannyi a zárszerviz szolgáltatás ára, mint péntek este, vagy hétfő reggel.

Szolgáltatásunk Budapest minden területére kiterjed, valamint a főváros közeli településeken is vállalunk munkát felár nélkül, pl. Dunakeszi, Budakalász, Fót, Budaörs.

Zárszerviz Budapest

Mivel cégünk budapesti székhelyű, így szolgáltatásainkat elsősorban budapesti megrendelőinknek kínáljuk. Budapest teljes területén a kiszállást ingyenesen biztosítjuk ügyfeleinknek, csupán munkadíjat számolunk fel.

garancialis-zarszervizCégünk a zárszerviz szolgáltatás során a lehető legrövidebb időn belül – ami Budapesten általában egy-két órát jelent -, a helyszínre siet, ahol a zárszervizzel kapcsolatos zárszerelési vagy zárcsere problémát azonnal megoldja. Ezeket a helyszíni munkákat hívjuk kiszállásnak, ami természetesen a fővárosban díjmentes!

A kiszállás, illetve a helyszíni zárszerviz azért alapvető, mert amennyiben a helyszínen meg tudjuk oldani a problémát, akkor nem kell kétszer kiszállni az adott címre. Ezzel pedig időt és pénzt is spórolunk, mind magunknak, mind pedig ügyfeleinknek. Telefonos diszpécser kollégánk ezért „faggatja” ki az ügyfelet elsősorban, ezért kérdez rá az ajtó és a zár mivoltára, problémájára, hogy a zárszervizes kollégánk a helyszínen azonnal minden bajt orvosolni tudjon, mindenből legyünk felkészülve, így biztosan nem kell még egyszer a helyszínre visszamenni. Ezáltal tudjuk hosszútávon és tartósan alacsonyan tartani az árainkat.

Ezúttal is megkérjük ügyfeleinket, hogy a saját érdekükben segítsék a munkánkat. Próbáljanak egyértelműen válaszokat adni a telefonban feltett kérdésekre, próbáljanak az adott kérdésre válaszolni. Minden feltett kérdésnek megvan az oka, néha az Önök számára értelmetlen dolgokat is muszáj megkérdezni, hiszen csak ez alapján tudunk pontos árat mondani az elvállalandó munkára.

Ha végképp nem tudjuk az ajtót vagy zárat sehogyan egyértelműen beazonosítani, akkor kérünk egy fotót a zárról vagy a kulcsról, és így már nem lesz gond. A mai világban mindenki kamerás mobillal rendelkezik, így ez nem lehet probléma. Akár e-mailben, akár Viberen keresztül is tudunk képeket fogadni, ezek a szolgáltatások ingyenesek.

Ajtózárszerviz

+36-70-770-2942
+36-30-265-5531

Zárszerviz Pest megye

profi-zarszervizZárszerviz szolgáltatásunk a Budapest területén kívül is elérhető, elsősorban Pest megyében lakó megrendelőink számára. Többnyire Budapest maximum 40 km-es vonzáskörzetéből tudunk ajtóproblémával, zárproblémával szenvedő lakosoknak segíteni, munkáink függvényében.

Budapest agglomerációjában még külön kiszállási díjat sem számolunk fel, hiszen annyira közel vannak a városhoz, hogy szinte egybe vannak nőve a fővárossal. A kicsit távolabb fekvő pest megyei települések esetében azonban, minimális kiszállási díjat fel kell számolnunk, a magas üzemanyag költségek és az időfelhasználás miatt. Ezt minden esetben előre közöljük ügyfeleinkkel, így semmilyen rejtett költség nem merül fel! Ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy egyre többen választanak minket újra, meg újra, ezáltal is növelve elégedett ügyfeleink táborát.

A pest megyei kisvárosok (pl. Dunakeszi, Szentendre, Budaörs) lakótelepein még mindig találkozhatunk a régi, hagyományos bejárati, ún. panelajtókkal, amiket még építéskor szereltek be. Ezek a régi ajtók már könnyen elmozdulhatnak, „leszállhatnak”, így szükség lehet a karbantartásukra. Ebben a karbantartásban tudnak kollégáink Önnek nagy segítséget nyújtani. A fentieken kívül még szaktanácsadással is foglalkozunk, hiszen ha valaki másik, már biztonságosabb, bejárati ajtót szeretne, vagy a már meglévőt szeretné megerősíteni, akkor cégünk zárszervizes szakemberei a segítségükre állnak. Ezt a szolgáltatást egyébként telefonon keresztül is vállaljuk, küldjön egy fotót az ajtóról és mi a fotó alapján szaktanácsot adunk a megerősítést illetően.

zarszerviz-kiszallassalA régi ajtókban lévő zárak gyakrabban és könnyebben elromolhatnak koruknál fogva, ami általában meg is történik. Érdemes a régi ajtókban lévő zárakat korszerűbbre cserélni, vagy a már meglévőket évente egyszer, szakemberrel karbantartatni. Biztonságosabbá tehető a lakótelepi ajtó egy hevederzár vagy egy biztonsági másodzár felszerelésével. Cégünk teljes körű zárszerviz szolgáltatást nyújt panellakásban lakó, pest megyei ügyfeleinek. Árképzésünk rendkívül kedvező, Szentendrére, Budaörsre, Dunakeszire sem számolunk fel kiszállási díjat!

Teljes körű zárszerviz

Teljes körű zárszerviz szolgáltatásunk az alábbiakat foglalja magában, a teljesség igénye nélkül. Minden szolgáltatást nagyon nehéz lenne felsorolni, így kiemeltük a leggyakrabban igényeltebb munkákat.

  • Gyorsszolgálatot, hiszen csak egy telefonhívás, és Budapesten, illetve vonzáskörzetében a zárszervizes kolléga akár egy-két órán belül kiérkezik Önhöz.
  • Bármilyen zárral kapcsolatos probléma orvoslása garanciával. Zárcsere az egyszerűtől a legösszetettebb szerkezetig, ajtónyitás, zárnyitás, zárszerelés, zárjavítás, ajtóbeállítás, betörés utáni helyreállítás.
  • Sürgősségi esetekben a lehető leggyorsabb kiszállás (például kizáródás esetén).
  • Megbízható, szakszerű, pontos munkavégzés.
  • Díjtalan kiszállás Budapesten.
  • Hatékony, versenyképes árak.
  • Speciálisan felszerelt szervizjárművek.
  • Lakossági megrendelés esetén garantáljuk ügyfeleink részére a gyors kiszállást, valamint a precíz beszerelést.
  • Üzleti partnereinknek akciós áron biztosítjuk a zárszerviz szolgáltatást.

fovarosi-zarszervizAz egyik leggyakrabban megrendelt munka, a zárszerviz szolgáltatás során a zárcsere mellett, a sürgősségi zárnyitás, vagyis az ajtónyitás. A sürgősségi zárnyitás, ahogy az a nevében is benne van, sürgős, mert azonnali megoldásra van szükség. A sürgősség pedig vészhelyzetet jelent. Amikor valaki bent rekedt a lakásban, vagy éppen nincs otthon senki, de füst van benn, vagy gyerekek maradtak bent, felügyelet nélkül, esetleg valaki rosszul lett a lakásban, de kulcsra van zárva az ajtó.

Cégünk ezeket a helyzeteket rendkívül komolyan veszi, és azonnali segítséget nyújt. A sürgősségi nyitást is felár nélkül végezzük, és itt sem számolunk fel kiszállási díjat a fővárosban.

Ezekben a vészhelyzetekben akár 40 percen belül kiszállunk a helyszínre, és elvégezzük a zárnyitást! Hívjon minket bizalommal!

ajtozar-csere-budapest
Profi ajtózár szerviz
Budapesten és Pest megyében!

Telefonszám
+36-70-770-2942
+36-30-265-5531

E-mail
zarszerviz365@gmail.com

Készítette: HonlapCentrum